Óvodai kirándulás
Vidám és élményekkel teli kirándulás óvódásoknak és alsó tagozatos iskolásoknak a Liget erdejében, hogy a legkisebbek is kalandozhassanak – természetesen teljes biztonságban!
Kötélpálya program - egynapos osztálykirándulás
Ezen az egynapos programon a mozgásé és a jókedvé a főszerep. Az erdei környezetben, bátorság és erőpróbák várják a résztvevőket, ahol a legmozgékonyabb gyerekek is megtalálják a számukra megfelelő kihívásokat, biztonságos és ellenőrzött körülmények között.
A drótkötél akadálypályáján 1.300 m hosszan csúszhatsz-mászhatsz, egyensúlyozhatsz 2-8 m magasságban, és megismerkedhetsz a hegymászó felszerelések használatával! 135 különböző játék várja az iskoláskorú gyerekeket.
Építsünk osztályközösséget! - egynapos program
Ezt a programot elsősorban új közösségeknek ajánljuk, mivel a középpontban egymás megismerése áll. Természetesen olyan osztályközösségek is választhatják, amelyek már évek óta együtt vannak, de szeretnének új lendületet adni a csoportalakulásához , fejődéséhez. Az aktivitások során olyan tapasztalati helyzeteket teremtünk, amelyek katalizátorként működnek az osztályok formálódásában. A program segít az új együttműködési normák kialakításában, és a csapattagok erőforrásainak a feltérképezésében, hatékonyan formálódik a csapaton...
Csússz és mássz! - egynapos osztálykirándulás
Ezen az egynapos programon a mozgásé és a jókedvé a főszerep. Az erdei környezetben, szükség lesz a bátorságra, olyan erőpróbák várják a résztvevőket, ahol a legmozgékonyabb gyerekek is megtalálják a számukra megfelelő kihívási szintet.
Biztonságos és ellenőrzött körülmények között tehetitek próbára bátorságotokat a kötélpályán és a Száguldó Denevér pályán egyaránt. A drótkötél akadálypályákon 2.100 m hosszan csúszhatsz-mászhatsz, egyensúlyozhatsz 2-12 m magasságban, és megismerkedhetsz a hegymászó felszerelések használatával is....
Csapatépítő program - egynapos osztálykirándulás
Ezen az egynapos kiránduláson a kalandos kötélpályázáson kívül a közösségépítésé a főszerep. A kötélpálya egyéni próbatétel, mindenki saját bátorsága és ügyessége alapján választhat pályát, míg a csapatépítés során olyan tapasztalati helyzeteket teremtünk, melyben a résztvevőknek együtt kell működniük, közösen kell megoldaniuk rejtélyes helyzeteket, mely során fejlődik az egyén személyisége, és formálódik a közösség. A foglalkozásokat képzett, tapasztalt tréner végzi.
Csússz és evezz! - egynapos osztálykirándulás
Két tartalmas és nem hétköznapi aktivitás egy nap alatt – ez az igazi kihívás! Ezt a programot nagy mozgásigényű, aktív, felsőbb éves osztályközösségeknek ajánljuk. A kötélpálya egyéni próbatétel, mindenki saját bátorsága és ügyessége alapján választhat pályát, míg a kenukban kipróbálhatjátok, milyen „egy hajóban evezni”.
Erdei iskola - egynapos osztálykirándulás
Gyere, tanulj Te is észrevétlenül!
Egynapos erdei iskolai program keretében nemcsak új ismeretekre tehetsz szert, hanem még izgalmas és kalandos szabadidős tevékenységeket is kipróbálhatsz!
Kalandtúra az Óriások földjén – két napos osztálykirándulás
A Kőszegi-hegység sziklákkal tarkított vidékére csábítjuk a kalandra vágyó diákokat.
A rövid túra alatt izgalmas kihívások és játékok várnak a résztvevőkre, betekintést nyerve a túrázás alapismereteibe.
Két napos osztálykirándulás - outdoor élményiskola
1éj/2 napos osztálykirándulás felső tagozatosoknak
Miért más ez, mint egy hagyományos kirándulás, miért jó ez a diákoknak?
Miért hasznos ez a tanároknak?
Milyen programok várnak a résztvevőkre?
Milyen ellátásban, szolgáltatásban részesülnek a látogatók?
Sziklamászó iskola Ausztriába – Két napos osztálykirándulás
Sok aktív tevékenységen, kalandon, játékon keresztül jutunk el az önismereten túl néhány kézzel fogható, hasznos, praktikus ismerethez. Mindezt felfedezheted a Ligetből indulva, a határ közeli ausztriai sziklafalnál.
Három napos osztálykirándulás - outdoor élményiskola
2éj/3 napos osztálykirándulás középiskolásoknak
Miért más ez, mint egy hagyományos kirándulás, miért jó ez a diákoknak?
Miért hasznos ez a tanároknak?
Milyen programok várnak a résztvevőkre?
Milyen ellátásban, szolgáltatásban részesülnek a látogatók?
Citybound - városi kalandozás fiataloknak
18 életévüket betöltött kalandorok figyelem! Nevezz be egy önfeledt „városi túlélésre”, ahol a cél az önismeret fejlesztése, magatartásunk és viselkedésünk következményeinek felismerése. Élesben, valós szituációkban szerepelhetsz többedmagaddal 48 órán keresztül! Adj bele mindent, ha így teszel, két dolgot garantálunk, nem fogsz unatkozni és bátrabban fogsz ezek után mozogni az emberek között!
Tipicamp - Az Alpokalja indián tábora
A TIPICAMP a Holdfény Liget mára már klasszikussá vált indián tábora idén 6. szezonját kezdi.
A TIPICAMP táborunkba azokat a 9-12 éves gyermekeket várjuk, akik kedvelik a kihívásokat, és érdeklődnek az indián kultúra iránt.
Gyere és éld át a kalandokat a félnomád erdei környezetben!
A részletes programhoz és a lehetséges időpontokhoz klikkelj a tovább gombra.
Lifecamp - Az Alpokalja kalandtábora
“Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből.” (ismeretlen)
Rád vár a Holdfény Liget kalandtábora, ha 12-15 éves vagy, szereted a kalandokat, a sportolást a szabadban, szívesen veszed a kihívásokat, és érdekel a biciklizés, kenuzás, sziklamászás. A részletes programokhoz és a lehetséges időpontokhoz klikk a tovább gombra.
Juniorcamp - Az Alpokalja Expedíciós tábora
“A bölcsességet nem úgy kapjuk, magunknak kell azt felfedezni, oly út után, amelyet senki se tehet meg helyettünk, senki se tud tőle megkímélni…” (Proust)
Rád vár a Holdfény Liget expedíciós tábora, ha 14-18 éves vagy, szereted a kalandokat és kihívásokat!
A részletes programhoz és a lehetséges időpontokhoz klikkelj a tovább gombra.

